Blogolj!

Ugorj bele az éjszakába!

Dobjuk fel az őszies tavaszt, hiszen lesz itt minden: éjszakázás, piknik, buli és koncerthegyek. Kell ennél több?

Harmadik alkalommal rendezik meg a Gárdonyi Pikniket, ami május 30-án veszi kezdetét, és három egymást követő csütörtökön is szórakoztatja a látogatókat a tizenegyedik kerületi Gárdonyi téren. A program gerincét a koncertek alkotják majd, de a fesztivál minden napján szerveznek közösségi pikniket, design piacot és a társas játék is kiemelt figyelmet kap a Játszóház csapatának köszönhetően.

Ezt követi lényegében ugyanezen a helyszínen az Eleven tavasz május 31-től június másodikáig. A szervezők életre keltik a környék eddig még kihasználatlan tereit. A fesztiválhoz ezúttal is rengeteg helyszín és résztvevő csatlakozott a Hadiktól a Béláig a programok közt pedig találunk mini WAMP piacot, koncerteket, gyerekprogramokat és kiállításokat is.

Ha részese szeretnél lenni egy igazán nagyszabású koncertnek, ami cirkusz is egyben, akkor a Budapest Parkban a helyed május 31-én a Cirque du Quimby előadásán. A cirkusz kiszámíthatatlansága remekül rímel a Quimby folyton változó, örvénylő zenei áradatára. Mindez a dallistán is meglátszik majd, amiben az oroszlán üvöltés ereje keveredik egy kötéltáncos lebegő ügyességével.. A szürreális játékból a zenekar tagjai sem maradnak ki: nem kizárt, hogy dal közben a legváratlanabb helyeken bukkannak fel hangszereikkel vagy Kiss Tibi egy égő kalapban gondoskodik a fináléról.

Május 30 és június elseje között rendezik meg a Műtárgyak éjszakáját. A háromnapos fesztiválon az érdeklődők betekintést nyernek a múzeumok, műtermek, galériák és aukciósházak kulisszái mögé. Az előadásokon a porcelánoktól a műtárgy-hamisítványok természettudományos vizsgálatáig számtalan izgalmas témáról hallhatunk a szakma kiválóságaitól.

A Kórusok éjszakáját már hetedik alkalommal rendezik meg, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az énekhang erejére, hogy énekelni jó bárhol és bármikor. A fesztivál egyedülálló élményt nyújt a szervezők, a fellépők és a közönség számára is, mindannyian megérezhetik saját hangjuk szépségét, a közösség és összetartozás erejét. Mindez június elsején.

https://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/73726/pics/lead_800x600.jpg
programajánló,szabadidő
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?