hirdetés
Blogolj!

Programcunami esős időre


Eső mellett programokban is fürdik a város, lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: fesztiválok és országos rendezvények igyekeznek feledtetni a rossz időt.

Pénteken igazi kulturális robbanás indul be, ugyanis ötödik alkalommal rendezik meg a Székely Fesztivált a Millenárisban. A háromnapos programsorozat székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel készül, ahol az idei vendégek a bukovinai székelyek lesznek és kulturális, gasztronómiai, turisztikai szempontból mutatják be Székelyföld értékeit.

A szombat főszereplői a csillagok lesznek, ugyanis ekkor tartják a csillagászat napját. Ebből az alkalomból országszerte járdacsillagászati bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal készülnek a szervezők. A csillagászat napját Magyarországon több mint két évtizede rendezik meg, az eseményen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe a nyilvános bemutatókon. A rendezvénysorozat célja az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a csillagászat tudományát.

Szombaton nemcsak a csillagok, hanem a zene is kiemelt szerepet kap, ugyanis a Táncház Napját is ünneplik. Ez alkalomból a Hagyományok Háza ünnepi népzenei koncertet ad, illetve ekkor adják át ünnepélyes keretek között a Halmos Béla-vándordíjat és a Halmos Béla-emlékérmet is. Az idei koncert fellépői mindannyian a rendszeresen táncházakat játszó népzenei együttesek közé tartoznak. Az est során felcsendülnek csíki, gyimesi és bukovinai dallamok, valamint horvát, szerb és makedón muzsikák is.

Negyedik alkalommal rendezik meg országszerte az Emlékhelyek napját, ami idén hatvanhárom helyszínen várja a látogatókat szombaton. A programok között szerepelnek a Fiumei úti sírkert, a Nemzeti Gyászpark a 301-es parcella, valamint a Salgótarjáni úti zsidótemető tematikus sétái. Az idei rendezvénysorozat több programja ingyenes vagy kedvezményes áron látogatható.

Vasárnap tartják az Európa-napot, ahol számos családi és gyerekprogramok várnak mindenkit a Szabadság téren. Lesz a május 26-ai választással kapcsolatos kvíjáték, fotósarok, és az elmaradhatatlan koncertek. Többek között fellép majd a Szeder, Bérczesi Róbert, az Elefánt és Péterfy Bori & Love Band.

https://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/72686/pics/lead_800x600.jpg
programajánló,szabadidő
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?