Blogolj!

Ünnep és hosszú hétvége

Az időjárás remélhetőleg lesz olyan kegyes hozzánk, hogy a nemzeti ünneppel egybekötött hosszú hétvégén kellemes tavasz időnk legyen, ugyanis bőven akadnak izgalmas programok a következő napokra.

Mint 2012 óta minden évben, úgy most sem marad el a Red Bull Pilvaker március 15-én. A Pilvaker tavaly már háromszor töltötte meg az Erkel Színházat március 15-én úgy, hogy legalább annyian maradtak kint az Erkel falain kívül, mint ahányan befértek. Ezért a szervezők most úgy döntöttek, hogy új helyszínen, a Papp László Budapest Arénában rendezik meg az idei eseményt, hiphoppal, színházzal és irodalommal.

A Valyo Kikötő sokaknak volt egy kellemes kis sziget a fővárosi nyüzsgésben. A Duna partján ejtőzni a barátokkal és zenét hallgatni. Nagyjából ebben össze is lehet foglalni a Valyot, ami idén már csak egy napra nyit ki. Március 15-én a nyitó/záró bulin egy zenés-tábortüzes estével búcsúzhatunk tőle.

A Múzeumkert titkai elnevezésű program mikor máskor lenne, mint március 15-én. Ez a hely ugyanis ikonikus pontja volt a forradalmi nagygyűlésnek, de ezen kívül számos más társadalmi esemény színhelye is volt. Tartottak itt választójogi gyűlést, sztrájkgyűlést, temetési szertartásokat, megemlékezéseket, a hétköznapok kedvelt pihenőparkjáról nem is beszélve. A szakmai vezetés során feltárulnak a múzeumkert rejtett titkai és az események mögötti legfontosabb történeteket is megismerhetik a látogatók.

Kávérajongók, figyelem! A Kávéházi történetek Pesten már a nevével is sugallja, hogy milyen kellemes időutazásra visznek majd el. A történelem és a kávéházak összefonódása, a budapesti élet és a kor szelleme mind-mind meghatározta a híres kávéházi kultúrát. A békebeli kávéházak művészvilágát tehát jól ismerjük, de vajon tudjuk-e hol állt az egykori Savoy és a Zrínyi? Hogyan és mikor vált a politika nagyszínpadává a hotelként is működő Astoria? Ugyanis legfontosabb kávéházaink a kikapcsolódás mellett közügyek intézésének helyszínéül is szolgáltak. Egy kis történelmi-kávézgatós barangolás Pesten március 17-én.  

A város forgatagából egy karnyújtásnyira is el lehet merülni a természetben. Ehhez járul hozzá március 17-én a Bike & Run Events csapata, akik egy könnyű családias túrát szerveznek a Budai-hegységben. A Szépjuhásznétól induló túra útvonala több kilátót is érint majd, időtartama pedig nagyjából 6 óra lesz.

https://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/70216/pics/lead_800x600.jpg
programajánló,szabadidő
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?