Blogolj!

A történelem nyomában

A hétvége most kicsit a történelemről is szól, de a száguldás sem marad el. Programkavalkád hőséghez!

Legszívesebben mindenki csobbanna most valamilyen tóban, de ha épp nincs erre ehetőség, az se baj, hiszen van még itt pár program, amire érdemes ellátogatni.

Budapest közelében maradva, vagyis Mogyoródon készülj fel a száguldásra, de bizony a nagy melegre is. Ha bírod a sebességet, az olvadt aszfalt szagát és a sikító autók hangját, akkor már bizonyára kitaláltad, hogy igen, ez a Formula 1 Magyar Nagydíj 2018 Szóval, ha felkészültél, akkor irány a Hungaroring péntektől vasárnapig!

És akkor jöjjön egy kis történelem: érdekel, hogy hogy került az aranyszarvas egy tabáni ház homlokzatára? Milyen volt az élet száz évvel ezelőtt a Tabánban? Kik és miért harcoltak egykor a budai várért? A kalandozás során legendák és igaz történetek tárulnak fel uralkodókról és hadvezérekről, hétköznapi és nem mindennapi hősökről. Ismerd meg jobban a várost a Kalandozás a hősök útján elnevezésű programon szombaton!

De maradva a múltnál és a hősöknél: a gyulai vár 452 évvel ezelőtti ostromára emlékeznek a Végvári Napokon július 27. és 29. között. Ez azt jelenti, hogy megelevenedik a 16-17. század, felépül az oszmán és keresztény tábor, és természetesen fegyveres bemutatót is tartanak korabeli jelmezekben, illetve 200 hagyományőrző segít a történelmi események felidézésében. Készen állsz az időutazásra?

A hőséghez azért mégiscsak jár egy kis vízpart, hiszen csütörtökön kezdődik a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, aminek már a neve is elárulja, hogy hűsölésre is lehet számítani. Ennél persze sokkal több mindenre is: komolyzenéhez kapcsolódó programok, workshopok, játékok, főzőverseny, kerékpártúra és csónakos kirándulás a nem éppen unalmas felhozatal.

A nagy meleg elől menekülve sem kell szórakozás nélkül maradni még a fővárosban sem. Július 28-án első alkalommal rendezik meg a Libegők Éjszakáját, így az utasok sötétben is csodálhatják a kilátást és nem utolsó sorban az éppen esedékes csillaghullást. Így nemcsak a város fényeit, hanem az eget is érdemes majd böngészni.

https://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/56148/pics/lead_800x600.jpg
programajánló,szabadidő
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?