Blogolj!

Budapest, ahol a víz az úr

A fővárosba ezerszámra jönnek a turisták, hogy meglátogassák az ismert fürdőket. Most viszont mi is igazi újdonságokat élhetünk át a szebbnél szebb fürdőkben, ugyanis a Víz Világnapja alkalmából rengeteg program várja a látogatókat.

Kulturális programok, kedvezmények, nyeremények és sportolási lehetőség a hétvégén, ráadásul gyönyörű környezetben. Kell ennél több?

A hétvége tehát a kikapcsolódási formák vegyítéséből fog állni, aminek főszereplője március 19-én természetesen a víz lesz. A Széchenyi fürdő koncertekkel szórakoztat: Eliza Bliss, az ír zene képviselője lép fel, majd szinkronúszó produkció és akrobatikus show pezsdíti fel a hangulatot az Amazinx Team jóvoltából.

A város másik, azaz a budai oldalán a Szt. Gellért Gyógyfürdő az alkalomhoz illően fürdőruha bemutatóval és cigányzenével készül, így meglehetősen eklektikus lesz a program Budapest egyik legszebb fürdőjében.

Ha valaki igazi latin bulit akar csempészni a fürdésbe, akkor a Lukács Gyógyfürdőben a helye, ugyanis Carl Oh és Tomanek igazi karibi hangulatot varázsol a falak közé kubai, afro és latin zenékkel vegyítve.

A Király Gyógyfürdő hastánccal készül a fülledt hangulat fokozásának érdekében, a Csillaghegyi és Paskál fürdők pedig sportprogramokkal, úszóversennyel és természetesen nyereményekkel várják a vendégeket.

A kedvezmények sem maradhatnak el: a Rudas és a Dandár fürdő 20% és 10%-os kedvezménnyel kedveskedik a kikapcsolódásra vágyók számára. A játékos köntösbe bújtatott tudás pedig nyereményeket rejt, mivel a fürdők idegenvezetők segítségével való bebarangolása után egy kvízen mérettethetik meg magukat, ahol ajándékokkal jutalmazzák majd a résztvevőket.

http://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/36236/pics/lead_800x600.jpg
programajánló,szabadidő
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?