Blogolj!

Lakmározzunk be télre

Hivatalosan még várni kell kicsit a télre, de gyakorlatilag már itt kopogtat. Hideg van, közeledik a karácsony, ami nem jelenthet mást, mint hogy jönnek a már megszokott vásárok, finom ételek és a jó meleg forralt bor. Kerüljünk egy kicsit ünnepi hangulatba a hétvégén, amit kezdjük a hasunkkal.

Minden év egyik legemblematikusabb vására, a Budapesti Adventi- és Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren megnyitja képzeletbeli kapuit november 11-én. Az Európa 10 legszebb vására között számon tartott esemény már bő egy hónappal karácsony előtt várja a látogatókat, így aki megéhezne, megmelegedne, vagy csak ünnepi hangulatba akar kerülni, innen garantáltan nem fog csalódottan távozni, ugyanis a csemegék mellett számos izgalmas program is várja az érdeklődőket egészen január elsejéig.

Pár sarokkal arrébb, a Ráday utca elején is ínycsiklandozó dolgokra bukkanhatunk, ugyanis november 10-13 között a Rombusz Terasz Belvárosi Szalonnasütés & és Forralt Bor Fesztivált tart, így egy különleges szabadtéri sütögetésben és italozásban vehet részt az, aki a klasszikus ételeket és a belvárosi kényelmet egyaránt élvezni szeretné a hideg hétvégén. A lakomázás nem áll meg, hiszen a Hold utcai piac is készül a tél közeledtére, így náluk is meg tudjuk tömni a hasunkat. Szombaton a Breakfast Market nevű program keretében a piac reggeltől délutánig különféle reggeli ínyencségekkel készül a korgó gyomroknak. Mindezt viszont le kell öblíteni finom nedűvel, és erre a legjobb hely hétvégén a Millenárison szervezett Mitiszol Fesztivál, ahol 11 borvidék 30 bortermelőjének és külföldi borászok termékei sorakoznak majd a látogatók előtt, így több, mint 100 bor vár majd csak arra, hogy az ínyencek megkóstolják őket.

A hideg elől a művészetek felé is vehetjük az irányt, amire lesz is lehetőség, hiszen november 8-tól a Magyar Nemzeti Galéria a Textúra 2016 Összművészeti Fesztiválnak ad helyet egészen december 13-ig. A lényeg, hogy az irodalom, képzőművészet és színház egyazon térben és időben jelenjen meg. 10 neves magyar kortárs író ír új irodalmi szöveget egy-egy általuk kiválasztott inspiráló képzőművészeti alkotáshoz, amit a vendégek egy-egy előadás keretén belül meghallgathatnak.

Nem csak a Nemzeti Galéria, hanem a mozik is érdekességekkel várják a nézőket a hétvégén, ugyanis november 8-13 között a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilmfesztivál számos budapesti mozi programjában helyet kap. Olyan alkotások kerülnek vetítésre, amelyek rólunk és nekünk szólnak. A vetítéseket kerekasztal-beszélgetések és vitafórumok egészítik ki (film és társadalom kapcsolata, dokumentumfilmek felelőssége), illetve közönségtalálkozókat tartanak a következő napokban. 

http://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/31614/pics/lead_800x600.jpg
programajánló,szabadidő
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?