Blogolj!

Az államalapítás ünnepén pezsegni fog az ország

Augusztus huszadika mindig egy marginális pont az évben, hiszen ekkor van Szent István ünnepe, amit évről évre látványos tűzijáték koronáz meg, és ekkor érezzük először azt is, hogy lassan véget ér a nyár, közeleg az ősz. De aggodalomra semmi ok, ezen a hétvégén is lesznek programok bőven.

Budapest a fő központja augusztus huszadikának, hiszen ezen a napon a Kossuth téren tisztavatással indul a nap, el lehet látogatni az Országházba és meg lehet nézni a Szent Koronát, aratómenetet és kenyéráldást tartanak, illetve délután kerül sor a Szent Jobb körmenetre a Szent István Bazilikánál, majd este pedig tűzijátékkal ér véget az ünnepség.

Nem csak szombatra korlátozódnak az államalapítás ünnepéhez köthető események, hiszen a Budai Vár területén augusztus 18 és 21 között tartják a Mesterségek ünnepét, a Városliget és azon belül a Vajdahunyad vár ad teret az Újkenyér Ünnepének augusztus 19 és 21 között. Szombaton pedig egyaránt várják családi programok a kicsiket és nagyokat a Clark Ádám téren és a Várkert Bazárban.

Kissé távolabb Budapesttől sem kell unatkozni, hiszen szentendrei Skanzen ad helyet augusztus 19-én és 20-án az Állati hétvége elnevezésű események, ahol fogatolással, állati vetélkedőkkel és kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket.

Szent István napi Borünneppel készül Nagymaros augusztus 19 és 20 között, ahol nem csak kilenc híres borvidékünk tizenegy borászata mutatkozik be, hanem számos koncert és lampionos felvonulás is csábítja a látogatókat. Huszadikán természetesen városi ünnepséget, szentmisét, és kenyéráldást tartanak, majd újabb koncertekkel folytatódik az ünnep. 

A Székesfehérvári Királyi Napok csúcspontja is ezen a hétvégén lesz természetesen, így érdemes ellátogatni a városba, hiszen a Szent István ünnepe köré szervezett 10 napos rendezvénysorozat a történelmi főváros legfontosabb eseménye. Legfontosabb része a Koronázási Ünnepi Játékok, ahol életre keltett skanzen, középkori vásári hangulat, korhű játékok, fényfestészet, királyaink koronázási ceremóniája elevenedik meg a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött.

 

http://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/29544/pics/lead_800x600.jpg
programajánló,szabadidő
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?