Blogolj!

Mi már tudjuk, mit csinálsz a hétvégén!

Az őszies idő ellenére egy sor klassz programot hoztunk neked hétvégére, amihez meleg nem, csak a jelenléted szükséges! Ha kedvet kapsz valamelyikhez, feltétlenül írd meg nekünk az élményeidet!

Töltődj a zene erejével! (július 31-től augusztus 1-ig, Balatonfüred, Kisfaludy színpad)

Ha imádjátok a zenét, ráadásul még a különböző stílusokra is kellően nyitottak vagytok, akkor irány a Balatonfüreden megrendezett A Zene Gyógyító Ereje zenei fesztivál, ahol olyan fellépők gondoskodnak a hangulatról, mint Tóth Gabi, Takács Nikolas, a Korál vagy Farkasházi Réka. A szervezők ígérete szerint a kétnapos fesztivál igazi nagy dobása a LEVÉL című zenedarab hazai bemutatója lesz, méghozzá nagyzenekari kísérettel, modern fénytechnikákkal és animációval a háttérben. Aczél Tamás ötletgazda és alapító azt is elmondta, hogy a chill out hangulatú hétvége mellett hosszú távon az a céljuk, hogy megszerettessék a következő generációval a muzsikát, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a zenei oktatás új lendületet kapjon, arról nem is beszélve, hogy újra be akarják csempészni a családok programjai közé a minőségi zenei fesztiválok és koncertek látogatását.

És nálad fitten kezdődik a szombat? (augusztus 1., Velence)

Hiába a borongós idő, a meteorológiai előrejelzések szerint szombaton újra kiderül az ég, így a tervezett időpontban, szombaton rendezik meg idén a K&H mozdulj! velencei tóúszást. 500, 1500, 3000 és 6000 méteres távok közül válogathattok, ráadásul még túratriatlonon is kipróbálhatjátok magatokat. A rendezvénnyel/nevezéssel kapcsolatos kérdéseidet a nevezes@futanet.hu email címen teheted fel.

Végre hozzánk is megérkezett a nyár legszuperebb mozija!

Mi már alig vártuk, hogy végre filmvásznon is láthassuk John Green Papírvárosok című regényének adaptációját. No nem azért, mert ez volna minden idők leglátványosabb filmje, és senki ne számítson öreg, Oscar-díjas veteránokra (bár állítólag a hősnőt alakító modell, Cara Delevigne akkorát alakított a castingon, hogy a rendező hátast dobott tőle). Akkor miért imádjuk mégis annyira a sztorit? Mert a gondtalan gimis éveket mutatja be, amikor az embernek annyi lehetősége volt, hogy kutassa önmagát, hogy különböző szerepekben próbálgathassa életét. Ha szeretted az Egy különc srác feljegyzéseit és A szomszéd lány sztoriját, akkor ez a film biztosan belopja magát a szívedbe!

Merülj el a csillagokban! (július 31.)

A hétvégi lazítást ünnepeld meg már péntek este, méghozzá egy fenomenális panorámával, ugyanis mesés égi csodában, a kék holdban gyönyörködhetünk aznap. Ez azt jelenti, hogy ebben a hónapban kétszer is telihold ragyogja be az éjszakát. Legyen ez számodra a szimbolikus újrakezdés estéje: engedd el, ami nem kell, kapcsold ki a félelmeidet, ne adj többé erőt a kétségeidnek, és ünnepeld előre egy nagyszerű időszak kezdetét!

Jöhet egy kis keleti varázslat? Flow-favorit (augusztus 1-2., Szeged)

A tóban megújuló lótusz virágzásának tiszteletére idén is megrendezik a varázslatos Lótusznapokat, ahol két teljes napon át élvezheted a távol-keleti életérzést. A zene és a tánc mellett a különleges ízek kedvelőinek legnagyobb örömére egy sor indiai étterem is kitelepül majd a rendezvényre, ahol közelebbről is megismerheted az indiai ízvilágot, vagy az extrém vegán és vegetáriánus ételeket. De meditálhatsz, jógázhatsz, bepillanthatsz a hagyományos keleti teakultúrába, és a legelszántabbak akár meditációs koncerten is lazuhatnak!

http://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/19573/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?