Blogolj!

5 szuper program hétvégére!

Noha hétvégére jön a beígért kánikula, azért reméljük, ez nem szegi kedved, hogy beizzíts néhány izgalmas programot. Ha még üres a kaland-bakancslistád, ennek az 5 programnak biztosan örülni fogsz!

 Ha Rozémaraton, akkor irány Villány!

Csupán egy három kilométeres távot kell lefutnod Villányban, persze szigorúan rózsaszínben, aki pedig teljesíti a laza kihívást, annak a célban isteni frissítővel – fröccsel, rozéval, vagy málnaszörppel – kedveskednek a szervezők. Ha extra ajándékokat szeretnél bezsebelni (villányi rozéválogatás, borfesztes belépő), akkor nincs más dolgod, mint a leggyorsabbak között célba érni, vagy tetőtől talpig rózsaszínű outfitben feszíteni. Szombat (július 18.) reggel 10 órától regisztrálhatsz a Rendezvénytéren, a maraton pedig délután fél öttől startol.

 

Nagyon WAMP

Vasárnap végre újra ellátogathatsz a WAMP-ra, amit ezúttal szigorúan a fesztiválok jegyében szerveznek az Erzsébet téren: a délelőtt 10-től este 19 óráig nyitva tartó kiállításon az egyedi dizájner darabokon kívül minden hasznos kelléket beszerezhettek a nyaraláshoz, ráadásul a tucat-holmik helyett minőségi termékeket vásárolhattok. Sőt a közel 100 magyar és külföldi dizájner felhozatalán kívül végig kóstolhatod gasztrokiállítók ínyencségeit is.

Fesztiválozz tóparton

 Miért fizetnél méregdrága belépőkért, hogy a zsúfolt fesztiválokon izzadj a nagy melegben, ha 6500 forintért egy hűvös tópart strandján is bulizhatsz? A kunfehértói grill- és sörfesztiválon remek minőségű kézműves söröket kóstolhatsz meg, de az egész hétvégén tomboló fesztiválról természetesen nem hiányozhatnak a fűszerekkel felturbózott grilles finomságok sem.

 Jöhet az éjszakai sprint?

A hőségre való tekintettel a nappali kocogást cseréld éjszakai maratonra, és próbáld ki magad a július 18-ai I LOVE BALATON éjszakai futóversenyen. A sprint a balatonfüredi Vitorlástérről indul. A versenyzők négy táv közül választhatnak: ha kezdő kocogó vagy, még csak véletlenül se vállald túl magad, inkább válaszd a mindössze 5 kilométeres Bulifutást.

 

Olvass a sorok között

Ha fesztiválozás helyett inkább egy kis olvasásra szavazol a hűvös szobában, ráadásul szereted az izgalmas fordulatokat, de kívülről fújod a krimik kliséit, szerezd be Paula Hawkins A lány a vonaton című izgalmas regényét. Annyit megsúgunk, hogy az alaposan átgondolt, mesterien megírt könyvben egyetlen véletlen sincs, mindent jó előre kiszámított a korábban újságíróként dolgozó szerző, ezért érdemes odafigyelni a csavaros sztorira. A regény egyébként sikert sikerre halmoz, sorra vezeti a bestsellerlistákat.

 

http://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/19425/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?