Blogolj!

Zseniális magyar találmány: ismerd meg a KórházSulit!

Egy magyar pedagógus nevéhez fűződik az az interaktív, közösségformáló program, amiben lelkes gimnazisták segítenek kórházban fekvő társaiknak az elmaradt tanagyagok elsajátításában.

Prievara Tibor, a Tanárblog szerzője, dolgozta ki az e-study group applikáció készítő oldalt, ami a hosszú ideig kórházban fekvő iskolásoknak segít a tananyag bepótlásában. Sokáig megoldandó probléma volt ugyanis, hogy az iskolapedagógus ugyanannyi figyelmet fordítson egy 8 és egy 16 évesre, akiknek nyilvánvalóan különböző tananyagot kell pótolniuk. A megoldás persze mindvégig az orrunk előtt volt: nem kell hozzá más, mint egy csapat lelkes diák, akik már elsajátították az anyagot, és egy csatorna, amin keresztül át is adhatják azt társaiknak. Így született a KórházSuli.

A program lényege, hogy a kórházpedagógus felméri a kórházban fekvő diák igényeit, amit aztán jelez Prievara fejlesztő csapatának. A folyamat következő állomásaként egy koordináló tanár kiosztja a gimnáziumban a diákok feladatait, és ha kell, elmagyarázza, hogyan működik pontosan az app készítő program. A kezdeményezés közösségformáló ereje az ötletgazda szerint abban rejlik, hogy az alkalmazást elkészítő diák személyesen látogat el a kórházba, és táblagép segítségével magyarázza el beteg társának, mi is a pontos teendő, ami nyilván azonnali és pozitív visszacsatolást (és persze egy jó adag löketet) ad a segítő félnek. A programban mindenki jól jár: a beteg gyerekek interaktív módon, táblagéppel tanulhatnak, a segítő diákok kreatív munkája beleszámít az 50 órás kötelező közösségi munkába, nem is beszélve a sokszorosan túlterhelt kórházpedagógusok könnyített helyzetéről. Az app egyébként már túl is van az első debütáláson: május 29-én a FÉNY kiállításon mutatták be a beteg gyerekek program keretében készített fotóit, plasztikáit és rajzait.

http://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/13911/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?