Blogolj!

Megdöbbentő kampány, ami után mindenki jobban értékeli majd az életét

A jóléti társadalmakban élők legnagyobb problémája gyakran az, hogy milyen idő alatt teszik meg a két státuszszimbólum közötti távolságot, a kizökkentő kampány pedig pontosan erre hívja fel a figyelmünket, méghozzá a legerősebb vizuális eszközökkel!

Bertrand Russell jut eszembe, aki szerint az emberek és állatok között az a legfontosabb különbség, hogy az emberrel ellentétben az állat, miután jóllakott, leáll. Az ember telhetetlensége viszont végeláthatatlan és csillapíthatatlan. Folyamatosan építkező, szintekben gondolkodó, ami olyan, mint egy never-ending hollywood-i történet. A meglévő dolgokat magától értetődőnek tekinti, és egyetlen dolgot lát maga előtt, de azt teljes gőzzel. Ami még nem az övé. Ezért is olyan fontos az az elgondolkodtató képsorozat, ami néhány óra alatt járta be a világot. A fotókon szereplő emberek hamisított kiegészítőkkel, parfümmel és sörrel pózolnak, melyek lényegesen többe kerülnek, mint az életükhöz nélkülözhetetlen tiszta ivóvíz, vagy az élelem. A cél persze nem a lelkiismeret-furdalás elmélyítése volt. Az ötletgazdák csupán arra akarták felhívni a figyelmünket, hogy élhetnénk sokkal nagyobb problémákkal is.

Címkék: hősök
http://flow.blogstar.hu/./pages/flow/contents/blog/13325/pics/lead_800x600.jpg
hősök
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?